Bojler vízkőtelenítés

2020. június 04.
4455
Bojler vízkőtelenítése szakszerűen

Bojlert jobb esetben úgy vásárol az ember, hogy egy hosszútávú befektetésként tekint rá: megpróbálja olyan nagy becsben tartani, hogy az évek múlásával is legalább olyan precízen szolgálja majd ki, akárcsak újkorában. Így tehát a bojler karbantartása ugyanolyan fontos része ennek a folyamatnak, akárcsak a szeretett autónk időnkénti átnézetése, hiszen miért is indulnánk el útnak, tudván, hogy az bármelyik pillanatban leállhat alattunk. A bojlerek esetében az egyik ilyen kulcskérdés a bojler vízkőtelenítése, amit semmiképpen sem érdemes félvállról venni.

Honnan tudom, hogy eljött a bojler vízkőtelenítés ideje?


Előfordulhat, hogy laikusként nem feltétlenül vagyunk tisztában a bojlerünk helyes karbantartásával, vagy éppen régóta észrevettük már, hogy valami nincs teljesen rendben és pusztán halogatásból, vagy csak a megfelelő alkalomra várva, addig húzzuk-halasztjuk a dolgot, amíg egy nap egy már teljesen működésképtelen berendezéssel találjuk magunkat szembe. De vajon hogy lehetünk teljesen biztosak abban, hogy elérkezett a villanybojler vízkőtelenítés ideje?

Kollégáink segítenek, hívjon minket most!

+36 70 672 0299

A jobbik eset az, amikor magunktól is emlékszünk rá, hogy ez a munkafolyamat nagyjából mikor történt meg utoljára és - az első árulkodó jeleket nem megvárva - ismét alkalmat kerítünk a bojler vízkőtelenítés folyamatára. A gyakoriságot ugyan a víz keménysége is befolyásolhatja, de általánosságban véve maximum 1-1,5 évente meg kell, hogy ismétlődjön az optimális működés érdekében. Gondolta volna?! Ez az időtávlat nem csak régi, de újonnan vásárolt bojlerek esetében is érvényes!


A másik kevésbé szerencsés eset az, amikor már szemmel látható jelei vannak a vízkőtelenítés elmulasztásának, hiszen a berendezés is „jelzi” felénk, hogy a megfelelő működését kisebb-nagyobb vízkő lerakódások szabotálják.


Ha mi is az utóbbi tábort erősítjük inkább, akkor az első ilyen intő jel lehet, ha az eddig csendes bojlerünk egyszer csak egyre hangosabb működésre vált.  De honnan is ered ez a hang? Az idő múlásával a vízkő folyamatosan rakódik le a fűtőszál csöveire, és a legnagyobb döbbenetünkre már nem az esti fürdővizünket fogja felmelegíti a bojler, hanem szinte csak a vízkövet. Ez sajnos nem csak észrevehetően hangosabb működést, de a víztérből érkező egyre szaporább csepegést is eredményezhet, ami végül odáig fajulhat, hogy ha nem is árasztja el a fürdőszobánkat, de az elektromos részeket könnyen tönkreteheti. 

bojler vízkőtelenítés szakember segítségével hatékonyan
A villanybojler vízkőtlenítése és a bojler fűtőszál cseréje szakértelmet igénylő feladat! Őrizze meg sokáig készüléke eredeti épségét és keressen minket bizalommal!

A vízkő képes a bojler fűtőszálaira akár 2-3 cm vastagon is rátelepedni, ezzel akadályozva a víz optimális felmelegedését. Így tehát ha idővel azt tapasztaljuk, hogy probléma van a víz kellő gyorsaságú felmelegítésével, vagy egészen egyszerűen csak több hideg víz ömlik a nyakunkba zuhanyzás közben, mint meleg, akkor válaszul ne a hőfokszabályozó őrült felfelé tekergetésével próbáljuk eltussolni a problémát. Ha magasabb hőfokra állítjuk bojlerünk működését, mint kellene, az csak újabb olaj a tűzre, hiszen ezzel a vízkőképződés intenzitása is fokozódhat.

Végül, de nem utolsó sorban pedig a hirtelen megnövekedett áramszámlánk látványa - amely valljuk be őszintén, igen csak rosszul tud esni így a hónap végén - lehet egy jó indikátor arra, hogy nem lehet tovább halogatni a villanybojler vízkőtelenítés gondolatát. Érdekli a bojler vízkőtelenítés ára? Ne késlekedjen velünk felvenni a kapcsolatot!

Hogyan zajlik a bojler vízkőtelenítés folyamata? Villanybojler vízkőtelenítése a legprofibb szakemberek bevonásával!


Ahhoz, hogy féltve őrzött készülékünk sokáig megőrizhesse eredeti állapotát és a maximális hatásfokon üzemelhessen, a bojler vízkőtelenítés fogalmával igen hamar meg kell ismerkednünk. A villanybojler vízkőtelenítése segít karban tartani készülékünket így, ha nem feledkezünk meg a bojler vízkőtelenítés fontosságáról, akkor egészen biztosan hátra dőlhetünk majd. De hogyan is néz ki a valóságban a bojler vízkőtelenítése? 

  1. Áramtalanítás

A lehető legbiztonságosabb munkavégzés érdekében, először is áramtalanítsuk a készüléket, és győződjünk meg róla, hogy amíg a bojler vízkőtelenítése zajlik, még véletlenül se legyen az visszakapcsolva.

  1. Csapok elzárása és vákuummentesítés

Zárjuk el a tartályba vezető hidegvíz csapot, a melegvíz csapokat pedig nyissuk ki. Ezzel biztosíthatjuk, hogy még véletlenül se keletkezzen vákuum a csövekben a villanybojler vízkőtelenítése során.

  1. A biztonsági szelep eltávolítása

Ahhoz, hogy a vizet maradéktalanul leengedhessük a bojlerből, el kell távolítanunk a biztonsági szelepet, amelyet egy mozdulattal megtehetünk. A víz leengedése során ügyeljünk arra, hogy a kiáramló forró víz ne okozhasson égési sérüléseket. Teljesen természetes jelenség, ha azt tapasztaljuk, hogy marad néhány liter víz a tartályban, amit a zárófedél eltávolítása után le tudunk még ereszteni.

  1. Szétszerelés

Mielőtt nekifognánk az alaplap leszerelésébe, távolítsunk el minden kábelt a készülékből a biztonságos munkavégzés érdekében. Itt nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen sorrendben távolítjuk el a vezetékeket, illetve érdemes megjegyezni, hogy minek hol volt a helye. Ezután kezdődhet meg a csavarok eltávolítása és az alaplap leemelése.

  1. Villanybojler vízkőtelenítés

Mielőtt nekifognánk a villanybojler vízkőtelenítés folyamatának, érdemes még egy kis folyó vízzel is külön megtisztítani a bojler belsejét. Az eltávozó vizet a tartály alsó részén lévő nyíláson keresztül engedhetjük le. Ezután következhet a bojler vízkőtelenítése és ezzel együtt a bojler fűtőszál cseréje abban az esetben, ha már nagyon eljárt volna felette az idő.

  1. Összerelés és ellenőrzés

Ha végeztünk a villanybojler vízkőtelenítés munkafolyamatával, akkor szereljük össze a készülékünket, és lassan, de biztosan töltsük fel a bojlert vízzel. Ha már nem levegősen eresztik be a csapok a vizet a bojlerbe, akkor elzárhatjuk azokat. Végezetül pedig, kapcsoljuk vissza az áramot és ellenőrizzük, hogy működik-e a bojler.

Bojler vízkőtelenítés azonnal, profi segítséggel
A rendszeres bojler vízkőtelenítés ára kedvezőbb, mint egy új készülék beszerzése

A bojler vízkőtelenítése és a bojler fűtőszál cseréje nem játék! Ahogy azt a fenti lépésekből is láthatjuk, a villanybojler vízkőtelenítése egy többlépésből álló, precíz munkafolyamat, amely megkíván némi szakértelmet a helyes elvégzéshez. Ha úgy érzi, hogy a lépések túl bonyolultak az Ön számára, nincsenek meg a kellő eszközei hozzá, vagy csak valamelyik lépésben bizonytalan, minden esetben szakember bevonását javasoljuk! Ha Dénes Építőipari Kft., akkor az Ön vízvezeték szerelő szakértője!

Miért ne halogassuk a bojler vízkőtelenítés folyamatát, avagy milyen ára lehet a könnyelműségnek?


Az első blokkban felsorolt példák, a nagyfokú teljesítménycsökkenés és az akár másfélszeresére is szökkenő energiafogyasztás mellett maradt azért még néhány nem túl kellemes meglepetés a tarsolyban, ami az elmulasztott bojler vízkőtelenítés ára lehet. Az akár több centiméter vastagságban a fűtőszálra telepedő vízkő nemcsak teljesen szétfeszítheti azt, de a több mint 100°C felé hevült vízkő eldeformálhatja, kiégetheti a tömítéseket is, emellett a készülék belső falának korrodálása sem egy ritka jelenség. Így tehát a bojler vízkőtelenítése során sok esetben indokolttá válik a bojler fűtőszál cseréje is, ha pedig túl sokáig halogatjuk a dolgot, akár az egész bojler kidobásával is számolhatunk.

Bojler vízkőtelenítés? Csak felelősségteljesen!


Ha szakmailag mi magunk is kellő képen felkészültek vagyunk, és úgy érezzük, hogy akár egyedül is megbirkózunk a feladattal, akkor a bojler vízkőtelenítése otthoni körülmények között, saját kezűleg is elvégezhető: azonban a legalább 10 lépésből álló precíz munkafolyamat nem mindig tűnik veszélytelennek.

A villanybojler vízkőtelenítése a szakemberek körében ma már abszolút egy rutin eljárásnak minősül, így ha egyedül nem szívesen vágna bele a folyamatba, nem rendelkezik megfelelő gyakorlattal, szerszámokkal, vagy egész egyszerűen csak felelősségteljesen úgy gondolja, hogy mindez balesetveszélyesnek tűnhet, akkor jó helyen jár! A Dénesépítőipari Kft. rendkívül rövid időn belül a helyszínre érkezve, azonnali precíz segítséggel veszi le Önről a terhet, annak érdekében, hogy féltve őrzött készüléke sokáig hibátlanul működhessen majd!

Cégünknél rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a már meglévő és leendő ügyfeleink is megtudják fizetni az általunk kínált szolgáltatásokat, ami alól a bojler vízkőtelenítése és a bojler fűtőszál cseréje sem kivétel. Ez azt jelenti az Ön számára, hogy a bojler vízkőtelenítés ára csakis a legkedvezőbb feltételekkel kerül majd kialakításra. Érdekli a bojler vízkőtelenítés ára? Ne késlekedjen velünk felvenni a kapcsolatot! Ha Dénes Építőipari Kft., akkor profi és gyors villanybojler vízkőtelenítés!

Érdekli a bojler vízkőtelenítés ára? A szakképzett munkatársaink mindenben segítenek Önnek, így hát ne késlekedjen felvenni a kapcsolatot velünk!

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása