Mennyibe kerül egy fürdőszoba felújítás?

2021. március 16.
9071
a fürdőszoba felújítás ár Önnek kedvez csapatunkkal

A fürdőszoba minden lakásban az a hely, ahol habár egy kis időre is, de elvonulhatunk a külvilág zajától és végre nyugalomra lelhetünk. Egy fürdőszoba átalakítás valamennyi lakástulajdonos legrégebben dédelgetett álmai közé tartozik, különösen akkor, ha nem csak a saját ízlésünk megvalósítására, de a hosszútávú élettartamra is igényünk van. Családi ház vagy panel fürdőszoba felújítás a cél? Velünk megéri belevágni!

Mikor merülhet fel a fürdőszoba átalakítás gondolata?


A fürdőszoba a lakás azon része, ahol elindítjuk a napunkat, és ahol befejezzük azt. Éppen ezért nem mindegy, hogy nap, mint nap milyen környezetbe csöppenünk bele. Otthonunk ezen helyisége egyben a pihenés és kikapcsolódás színtere is: kicsit letehetjük a mindennapok gondját és végre beiktathatunk egy kis Énidő-t is. A fürdőszoba átalakítás egyáltalán nem újkeletű dolog, hiszen egyre többen fedezik fel ennek fontosságát. A panel fürdőszoba felújítás például az egyik leggyakrabban igénybevett szolgáltatás. Sajnos még mindig vannak olyan panellakások, amelyekben akár több tíz éves, retro fürdőszoba elemek köszönnek vissza. Ez egy modernebb enteriőrbe pedig már egyáltalán nem illik bele. 

A felújítás leggyakoribb okai:

  • A meglévő fürdőszobánk funkcionalitását tekintve nincs összhangban az elvárásainkkal. Például korszerűsítés miatt lecserélnénk a kádat egy zuhanytálcára, vagy víztakarékos csapokat szereltetnénk be a mostaniak helyett.
  • Minden más helyiség szuperül néz ki a lakásban, de a fürdőszoba kinézete idejét múlta . A benne található bútorok túl régiek, a burkolat nem néz ki jól, és egyszerűen csak szükség lenne egy esztétikai megújulásra
  • Nagyobb lakásfelújításba kezdünk, ami a fürdőszobát is érinteni fogja. Gyakori, hogy emiatt az egészet át kell méretezni - ez sokszor kapóra is jöhet, hiszen a legtöbb ember magától nem szívesen vágna bele ebbe.

Építkezés esetében nincs mit nagyon taglalni, hiszen ilyenkor adja magát a dolog, hogy egy teljesen új vizeshelyiséget kell kialakítani a lakásban. Általában ilyenkor van a legkönnyebb dolgunk, hiszen tiszta lappal indulhatunk. Minden más esetben részleges vagy teljes felújítás kerül terítékre.

Közkedvelt a részleges felújítás , hiszen ilyenkor csupán egy-egy célpontra kerül a fókusz: például csak a szanitereket cseréltetjük le, vagy csak a bútorokat stb. A fürdőszoba felújítás ár ilyenkor kedvezőbben alakulhat, hiszen nem kell hozzányúlni a komplett helyiséghez.

Teljes felújításról akkor beszélünk, ha a fürdőszoba egy merőben új köntösben tér majd vissza. Ilyenkor bizony minden egyes szeglet megújul: le kell verni a csempét, fel kell bontani a burkolatot, ki kell szedni a régi kádat stb. Sokan tartanak egy ilyen projekttől, főleg, hogy a komplett fürdőszoba felújítás ár végösszegben magasabbra fog rúgni. Haladhatunk azonban kisebb lépésekben is, ha úgy kényelmesebb nekünk.

Fürdőszoba átalakítás csakis profi szakemberek bevonásával!


Teljesen mindegy, hogy egy családi ház vagy panel fürdőszoba felújítás előtt állunk, vagy csak nemrégiben vettük át egy felújítandó lakás kulcsát, a fürdőszoba korszerűsítésén nem érdemes spórolni. Érdemes észbe vésnünk, hogyha egy fürdőszoba felújítás ár gyanúsan olcsóvá válik, akkor ott valószínűleg valamiben hiányt fogunk majd szenvedni. A szerelő például lehet, hogy spórolni fog a szaniterek, berendezések árán, silány minőségű burkolóanyagot vagy vízvezetékeket szerez majd be. Egy jól megválasztott szakemberrel és minőségi anyagok beépítésével igen hosszú időre elfelejthetjük majd egy újabb fürdőszoba átalakítás gondját. Ha használt ingatlan vásárlásáról van szó, akkor még azelőtt érdemes elvégezni a fürdőszoba átalakítás folyamatait, mielőtt beköltöznénk a lakásba. Sokan teljesen érthető okokból vonakodnak egy fürdőszoba felújítástól, hiszen a munkálatok alatt a fürdőszoba szinte teljesen használhatatlanná válhat. Ez pedig igen nagy fejtörést okozhat abban az esetben, ha nincs még egy pót fürdőszobánk, vagy egybe van építve a toilet a fürdővel. Éppen ezért, nem csak egy panel fürdőszoba felújítás, de egy nagyobb családi ház fürdőjének felújítása során is kiemelkedően fontos szempont a gyorsaság.

Szeretné, ha fürdőszobája a lehető leghamarabb készülne el? Akkor nyugodtan bízza magát a Dénes Építőipari Kft. profi vízvezeték szerelő csapatára! Szakértő gárdánk minden tagja magasan képzett és sok évtizedes múlttal a háta mögött kezd neki bármilyen előtte álló feladatnak. Ezáltal csapatunk tagjai nem csak gyorsan, de hatékonyan képesek együtt dolgozni. Ha felújításon gondolkozik, azonban vonakodik az elkezdést illetően, akkor biztosíthatjuk, hogy kollégáink precízen és gyorsan végeznek majd otthonában, így biztosítva az Ön és családja számára a lehető legkevesebb fennakadást.

Cégünknél felkészült szakemberek várják hívását, így nálunk a családi és a panel fürdőszoba felújítás kivételes szakértelemmel és gondossággal zajlik majd le!

+36 70 672 0299

Ha Dénes Építőipari Kft., akkor megfizethető fürdőszoba felújítás ár!


Egy fürdő felújítás egy kiváló szakértő gárda nélkül, aligha valósulhatna meg. A megrendelők részéről általában az szokott lenni az első kérdés, hogy mennyibe kerül egy panel fürdőszoba felújítás, vagy éppen egy családi házé? Erre azonban látatlanban nagyon nehéz megadni a választ, hiszen a komplett fürdőszoba felújítás ár számos tényezőtől függ, így egy egységes árlistát aligha találhatnánk meg. Kalkuláljuk ki együtt! Megrendelőinknek díjmentes helyszíni felmérést biztosítunk, ahol már egy megközelítően pontos árajánlattal tudunk szolgálni, ami mentén Ön is nyugodtabban tervezhet majd!

kedvező és korrekt fürdőszoba felújitás ár a Dénes Építőipari Kft. csapatától
Panel fürdőszoba felújítás vagy egy nagyobb családi ház fürdőjének felújítása a cél? Találja meg velünk számításait a legjobb fürdőszoba felújítás ár kíséretével!

A komplett fürdőszoba felújítás ár nagyban függ a felhasznált alapanyagok milyenségétől, minőségétől és mennyiségétől, illetve a projekt nagyságától. Ha azt nézzük, már egy egyszerű szaniter megvásárlásánál is találhatunk olcsóbb, belépő szintű kategóriát, de akár prémium szegmensű terméket is.

A fürdőszoba felújítás ár az alábbiakat tartalmazhatja:

  • Új szaniterek, berendezések, bútorok költsége
  • Csempék, festékek, különféle anyagok beszerzésére szánt összeg
  • A vízvezetékek, villamoshálózat korszerűsítésére fordított keret
  • Festés, burkolás, szigetelés munkadíja stb.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy minél olcsóbban szeretnék megúszni az ilyesfajta felújítási munkálatokat, és relatíve kevés összeget fordítanak a felhasználandó alapanyagok minőségére. Fürdőszobát jó esetben azonban egyszer újíttat fel az ember, így az igazán hosszútávú eredmény érdekében, nem árt a minőségi alapanyagokban gondolkodnunk. A Dénes Építőipari Kft-nél, csakis kiváló minőségű vízvezetékek, csövek, szaniterek, csaptelepek stb. kerülnek beépítésre az Ön fürdőszobájába.  Cégüknél, a költséges kiadások helyett, igen kedvező komplett fürdőszoba felújítás ár kíséretével váltjuk valóra álmai elképzeléseit, ami egyben garanciát is jelent az időtálló minőségre!

Fürdőszoba felújítás 50%-os állami támogatással?! Ragadja meg a lehetőséget!


A mai gazdasági helyzetben sajnos nem mindenki engedhet meg magának egy felújítást: az erre szánt összeget sokszor nem könnyű előteremteni. A komplett fürdőszoba felújítás ár pedig megterhelheti a családi kasszát. Szerencsére azonban akad némi segítség, ha családi vagy panel fürdőszoba felújítás lebeg a szemünk előtt. Az otthonfelújítási támogatás segítségével, a legalább egy gyermeket nevelő vagy váró családok egy szuper lehetőséget kapnak a már meglévő otthonuk korszerűsítésére. Ha megfelelünk a támogatásban leírt kritériumoknak, akkor a fürdőszoba felújításra költött költségeinknek a felét, de maximum 3 millió forintot kaphatunk, vissza nem térítendő állami támogatás formájában . Fontos megemlíteni, hogy a felújításra költött összeget (anyagköltségek és munkadíjak is) minden esetben számlával kell igazolni és szerződést kell kötni a választott szakemberekkel . Cégünknél, minden esetben egy nagyon részletes számlát biztosítunk Önnek, amely tartalmazza majd a támogatás igénybevételéhez szükséges összes információt. Érdemes megragadni tehát ezt a lehetőséget, mert így a komplett fürdőszoba felújítás ár akár a tervezett költség fele is lehet!

Ha eddig csak álmodozott fürdőszobája felújításáról, akkor most itt a remek lehetőség megvalósítani azt, hiszen minden család csak egyszer élhet a lehetőséggel! Miben állhatunk rendelkezésére?

Régi vízvezetékek cseréje

Még a legnagyobb becsben tartott fürdőszoba is fokozatosan használódik el az évek elteltével, nem csak kívülről, de belülről is ugyanúgy. A vízvezetékek állapotáról sokan megfelejtkeznek, hiszen a szem számára láthatatlanok, azonban rengeteg lakásban még mindig az eredeti állapotukban díszelegnek. Nagy ráfizetés lenne azonban egy gyönyörű új fürdőszobát kialakítani a régi, elöregedett vízvezetékekre alapozva. Miután eltávolításra került a régi vakolat, akkor válnak csak láthatóvá a vízvezetékek, amelyeket mindenképpen érdemes lecserélni, ha már egy komplett fürdőszoba felújításról van szó. A régi csövek idővel elkorrodálnak, és a folyamatos használatból eredően elrepedhetnek, kilyukadhatnak vagy a forrasztásnál megtörhetnek.  Ezt a legkönnyebben úgy tudjuk felmérni, ha a csatorna kamerázás módszerével belenézünk a csövekbe - cégünknél mindezt bármiféle bontási munkálat nélkül valósítjuk meg.

De nem csak ilyenkor válhat szükségessé a vízvezetékek cseréje, hanem akkor is, ha az új fürdőszobában máshová kerül majd a fürdőkád, a vizesblokk stb. A vízvezeték csere árát a felhasznált alapanyagok mennyisége és minősége, illetve a feladat bonyolultsága adja meg, de szakembertől függően egy néhány tízezer forintos kiadásról beszélhetünk.

fürdőszoba átalakítás profi csapattal, megfizethető fürdőszoba felújítás ár kíséretével
A fürdőszoba az egyik legfontosabb hely a lakók számára. Ha Dénes Építőipari Kft., akkor megfizethető fürdőszoba felújítás ár!

Fürdőszoba burkolatok

A fürdőszoba falak újraburkolása és a régi járólapok cseréje teszik ki a komplett fürdőszoba felújítás ár legjelentősebb részét. A fürdőszoba csempe általában nem ér fel a plafonig, így a szabadon nyitva maradó részt ilyenkor újra kell festeni. A régi burkolatok eltávolításánál vagy újrarakásánál természetesen dönthetünk úgy, hogy mi magunk végezzük, azonban a törmelék elszállításáról, a burkolás előtt az egyenetlen falak korrigálásáról és az aljzat kiegyenlítésről is gondoskodnunk kell. Ami a fal- és padlóburkolatok árát illeti, a lehetőségek tárháza szinte végtelen, így a 2500-3000 Ft/m2 ártól egészen a több tízezer forintos tételekig válogathatunk. Ezen felül pedig a további anyagok (fuga stb.) megvásárlásával is kalkulálnunk kell.

Szerelvények cseréje

Ahhoz, hogy fürdőszobánk sokkal praktikusabb és komfortosabb legyen, a különféle szerelvények cseréjének is elérkezhet az ideje. Egy komplett felújítás tehát általában átfogóan érinti a fürdőt, így a régi elavult fürdőkád cseréjétől kezdve egészen a csapok és a mosógép cseréjéig is kiterjedhet. A régi vízkiállásokat is módosítani kell abban az esetben, ha az újdonsült fürdőszobákban máshová kívánjuk tenni a fürdőkádat, vagy csak a mosógépet. A fürdőszoba kinézete alapvető részét képezi a lakás teljes összharmóniájának. Egy csap- és mosdócsere hátterében például nem csak az állhat, hogy tönkrement az előző. Manapság már egyre többen döntenek úgy, hogy szimplán esztétikai megfontolásból, de lecserélik a már meglévő szerelvényeiket, vagy a kád helyett zuhanyzóval teszik praktikusabbá mindennapjaikat. 

A fürdőszoba átalakítás legyen teljes! Ha egyszerűen csak meguntuk az előző designt és stílust szeretnénk váltani, akkor cégünknél, a szerelvények cseréje során csakis minőségi és nívós anyagokkal tesszük szebbé fürdőszobáját, mindezt a lehető legkedvezőbb árakon!

Fürdőszoba átalakítás a cél? Kérje átfogó ajánlatunkat most!
Nálunk megbízható szakemberek, korrekt árak várják!

+36 70 672 0299

Mikor indokolt a régi vízcsövek cseréje?


Előbb vagy utóbb, de minden lakástulajdonosnak legalább egyszer túl kell esnie a vízvezetékek cseréjén. A vízcsövek korszerűsítése nemcsak akkor válhat szükségessé, ha koruknál fogva megérettek a búcsúra, de akkor is, ha egy teljes fürdőszoba felújításról van szó. Amennyiben egy profi vízvezeték szerelő csapatra bízná ezt a feladatot, keresve sem találhatna jobb helyet, mint a Dénes Építőipari Kft.!

fürőszoba felújítás szakember által
Fürdőszoba felújítás tapasztalt vízszerelő csapattal

Az elavult vízvezetékek csapdájában


A vízvezetékek folyamatos terhelésnek vannak kitéve. Ha éppen nem a zuhanyzóban folyatjuk a vizet, akkor a mosógépünk, mosogatógépünk végzi el helyettünk a próbatételt. A csövek idővel elöregednek, illetve a folyamatos hőmérséklet-és nyomásingadozás miatt, különféle sérülések jelennek meg rajtuk. Arról nem is beszélve, hogy működés közben vízkövesedés, rozsdásodás, és szennyeződés is felléphet. Az elöregedett vízhálózatok leggyakoribb jele, hogy visszatérő dugulásokkal, vagy csökkenő víznyomással találkozunk. Persze a listát lehetne még sorolni, hiszen legrosszabb esetben egy hirtelen jött csőtörés fogja jelezni számunkra, hogy már réges-rég el kellett volna végezni a korszerűsítést. És hát ki szeretne egy teljesen elázott lakásba hazacsöppeni?

Sokan teljes joggal idegenkednek a régi vízcsövek cseréjének gondolatától, hiszen egy ilyen projekt bizony fal-és burkolatbontással jár. Az elöregedett, akár több évtizedeket is meghaladó csövekhez általában már csak akkor nyúlnak a tulajdonosok, ha olyan probléma lép fel a rendszerben, amely szinte ellehetetleníti a vízszolgáltatást. Habár egy ideig lehet halogatni a korszerűsítését, nem érdemes sokáig húzni a dolgot, mert végül nagyobb baj kerekedhet belőle. A régi vízhálózatok cseréjével, végre leszámolhatunk a túlkoros vízcsövek miatt fellépő problémákkal. 

Amikor időszerűvé válik a vízvezetékek cseréje


Kiváló minőséget nem lehet elvégezni olajozott eszközpark és szakértői gárda nélkül. Cégünket hosszú évek kitartó és szorgalmas munkája tette versenyképes szereplővé a vízvezeték szerelés színterén. Ha minket bíz meg a teljes csőrendszer cseréjével, akkor biztosíthatjuk, hogy gyorsan, hatékonyan és profi módon végzünk otthonában!

vízvezeték csere profi szakemberrel
Egy profi szakember segítségével hatékonyan és minőségi módon oldhatjuk meg a vízvezeték szereléssel kapcsolatos feladatokat

Ha ugyan még problémamentes, de már túl régi a vízhálózat 

A vízvezeték szerelő szakemberek javaslata alapján, akkor is érdemes elgondolkodni a cserén, ha egyébként nincs különösebb probléma a régi vízvezetékekkel. A régebbi építésű lakásokban sokszor olyan építészeti elemek, vízhálózatok köszönnek vissza, amelyek gyakran egyidősek magával az épülettel. A régi vízvezeték hálózatok cseréjének a szükségessége elsősorban a vízvezetékek, elemek életkorától függ. A vízvezeték rendszerek várható élettartama ugyanis 20-30 év körül mozog. Ha ennél idősebb rendszerekkel állunk szemben, akkor számos olyan nem kívánt probléma léphet fel, amely sok fejfájást okoz majd a tulajdonosoknak.

Ha panel fürdőszoba felújítás a cél

Amennyiben régóta élünk az adott ingatlanban, előfordulhat, hogy a jelenlegi fürdőszoba már nemcsak nekünk nem felel meg, de a mai modern kor elvárásainak sem. A panel fürdőszoba felújítás pedig a teljes vízvezetékrendszert is érintheti, ha komplett átalakításról van szó. A felújítás kapóra jöhet abban az esetben, ha egyébként nem szívesen nyúltunk volna hozzá a vízvezetékekhez. Ilyenkor ugyanis, elengedhetetlen lesz a bontási folyamat, így két legyet üthetünk egy csapásra. A lakásunk vízvezetékeit tehát akkor a legérdemesebb helyrepofozni, ha egyébként is bontással járó munkálatok lennének terítéken.

Ha használt lakást vásárolnánk

A használt lakások népszerűsége jelentősen megugrott mind a bérlői, mind pedig a saját lakásra vágyók körében. A vízvezetékek, vízhálózatok az épületek azon részei, amelyek a szem számára rejtve maradnak. Mivel kívülről nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem is lehet megállapítani, hogy milyen állapotban vannak, a csatornakamerázás módszerét alkalmazzuk. A módszer azért is nagyon kedvelt megoldás, mert felesleges bontási munkálatok nélkül állapíthatjuk meg a megvásárolni kívánt lakás csőrendszerének állapotát. Ha pedig egy hibás csővezeték cseréjére vagy egy későbbi felújításra, átalakításra kerülne sor, akkor pontosan tudjuk, hogy hol nyúljunk hozzá a rendszerhez.

+36 70 672 0299

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása